Hipnopédia
A hipnopédia (alva tanulás) a természetes alvás közben történő ismeretszerzés, készségfejlesztés, valamint ennek a folyamatnak a megszervezése. Az alva tanulásos munkában résztvevőknél az ún. hipnoinformátor – rendszerint magnetofonszalag – a vezérlőpulttól előre elkészített programot közvetít a párnába épített, vagy annak közvetlen közelébe elhelyezett kis hangerejű hangszórókon, egy éjszakán rövidebb-hosszabb megszakításokkal, több ízben is, és minden alkalommal többszöri ismétléssel. Az oktatási anyag lehet anyanyelvi vagy idegen nyelvi szöveg, idegen nyelvi szavak és kifejezések (amelyeket általában anyanyelvi jelentésükkel együtt közölnek), különféle jellegű adatok, matematikai, fizikai és vegyi képletek, stb. a hipnopédia elsősorban lexikális adatok elsajátítására alkalmazható, és teljesen alkalmatlan gondolkodási műveletek végeztetésére. A megtanulandó anyag analízisét és szintézisét ébrenléti állapotban kell végezni az alvás előtt és urán. Az alva tanulásos munka csak akkor lehet hatékony, ha elő- és utótanulással kapcsolatos, azaz ha az éjjel közvetített anyaggal a tanuló ébrenléti állapotban is foglalkozik, és ez köti le a gondolatait elalváskor is. Az eddigi kísérletek azt mutatják, hogy a hipnopédia kiegészítő oktatási formává fejleszthető, ha a tudományos kutatás és a gyakorlat minden vele kapcsolatos mozzanatot tisztáz. A hipnopédia kialakulását gyakorlati megfigyelés indította el. Már a múlt század végén felfedezték, hogy némelyek alvás közben is képesek voltak megjegyezni a közelükben elhangzó beszédet vagy beszélgetést, és azt felébredésük után teljes egészében vagy lényegében reprodukálni tudták anélkül, hogy megtudták volna mondani, kitől hallották és mikor. A harmincas évek végén tudományosan is igazolást nyert, hogy természetes alvás közben lehet ismereteket szerezni. Az alva tanulást az ún. éberségi gócok teszik lehetővé, amelyek a nagyagy óriási tömegű és gátlás alatt lévő sejtjei között nem kerülnek teljesen gátlás alá, tehát viszonylagos éberséggel rendelkeznek, külső ingereket tudnak felfogni és a megfelelő helyre továbbítani. Erre azonban csak akkor képesek, ha ébrenléti állapotban előkészítik, ráhangolják őket az elalvás után bekövetkező ingerek befogadására. Az alva tanulás képessége nincsen adva mindenkiben, de a legtöbb emberben kifejleszthető. A hipnopédia megszervezése a negyvenes évek végén, de még inkább az ötvenes években komoly lendületet vett, és a tudományos világ egy részének elismerése, más részének kétkedése kíséretében napjainkban is folyik. A gyakorlati megvalósítás, annak ellenére, hogy a modern elektrotechnikai eszközök segítségével az alva tanulásban részt vevők ellenőrzése, a vérnyomás, a pulzus, a légzés távmérése és a nagyagyban keletkező bioáram változásainak megfigyelése lehetővé válik, sokkal több nehézségbe ütközik, mint magának a hipnopédiának tudományos igazolása. A nehézségek pszichológiai, fiziológiai, didaktikai, dologi és egyéb jellegűek, mert ezeknek a területeknek mindegyikén a hipnopédiával kapcsolatban több megoldatlan mozzanat is jelentkezik. A pszichológiában nem tisztázott az, hogyan válik a tudatalatti tevékenység produktuma – az alvás közben szerzett ismeret – ébrenléti állapotban tudatossá. Alvásfiziológiai szempontból mindmáig nincs eldöntve, hogy az alvás több szakasza közül melyik az, amelyikben az ismeretszerzés a legeredményesebb. Nyitott kérdés az is, hogy veszélytelen-e a hipnopédikus munka, vagy mennyi ideig lehet azt végezni az idegrendszer károsodása nélkül. Didaktikai területen – egyebek között – bizonytalan még az ismeretek adagolásának mértéke és az alvás közben, valamint az ébrenléti állapotban szerzett ismeretek különválasztása is. Általában csak ott lehet megszervezni, ahol a személyi feltételeken kívül a tárgyi feltételek, köztük az igen költségigényes ellenőrző és regisztráló műszerek is rendelkezésre állnak. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
