A „Német Orvosi Lap“ 2003 junius 6-i, 23. számából, A-1594. oldal, „Aktuális témák“ rovat
Az orvosok ma már nem jelenthetik ki, hogy hallucináltak azok az emberek, akik halálközeli állapotba kerültek. Sok esetben ez a tapasztalás gyökeresen megváltoztatja az újraélesztett emberek életét.
Azok, akik a halál közelében jártak, olyan észlelésekről tudósítanak, hogy pl. saját testük felett lebegtek, egy alagútban haladtak, amelynek a végén egy sugárzó fény várta őket, szinte életük filmje pergett le előttük, találkoztak elhunyt személyekkel, és csodálatos környezetet láttak. E történések hatására személységük jelentősen megváltozik. Ezt a folyamatot nevezik „halálközeli tapasztalásnak“ (near death experience, NDE)
A kutatók feljegyzéseiből:
„Állapotom annyira kilátástalan volt, hogy lemondtak rólam, és a főorvos halottnak nyilvánitott...
Amint egy lepedővel letakartak, egy nővér az orromnál egy rezzenést vett észre. Ekkor keztek újraéleszteni.
Eközben úgy éreztem magam, mintha egy színpadon lennék. A hátsó jobb sarokban egy alagút vagy egy cső nyílt meg, és egy olyan fény áradt ki belőle, amit nem lehet leírni. Tovább mentem az alagútban...Az alagút végén nagy rétet pillantottam meg, ami olyan szinekben tündöklött, amit szintén nem tudok leírni. A pasztellszinek olyan finomságait láttam, amiben nem tudtam eleget gyönyörködni.
Mintha a ködből lépet volna ki, megjelent 3 személy. Az első kettőben a nagyszüleimet ismertem fel. Nagymamám feltartotta mindkét kezét, mintha meg akart volna állítani. Ettől a pillanattól kezdve a látott táj kezdett távolodni. Ismét láttam az alagutat, a fénnyel, majd hamarosan minden sötétbe borult.“
Így írta le egy 44 éves technikus amit megélt egy szívinfarktus és az ujraélesztés kapcsán .
„Ez egy tipikus halálközeli állapot volt, amit egy német reprezentatív felmérés is igazolt, ahol 2000 állampolgárt kérdeztek meg. A megkérdezettek kb. 5 százalékának volt hasonló élménye“- mondja Michael Schröter-Kunhardt.
A heidelbergi pszichiáter a Nemzetközi Halálközeli Állapotokat Kutató Szövetség németországi elnöke aki több mint 230 ilyen esetet gyüjtött és értékelt ki. Tanulmányában közreadja a KH-állapotot megéltek írásos beszámolóit, amelyet még két kérdőívre adott válaszok egészítenek ki.
Az egyik kérdőívet az amerikai pszichiáter, Bruce Greyson állította össze, amely 18 elemet tartalmaz. A válaszok alapján ki lehet szűrni a KH eseteket az álomélményektől. Egy másik kérdőív segítségével a pszihopatológikus eseteket lehet jól elhatárolni a KH esetektől.
Schröter-Kunhardt szerint a KH-élmény az oneiroidok (álomszerű képek) különleges, archetypikus formája. A kiváltó okok különfélék lehetnek: komplikációk az operáció folyamán, baleset, agyvérzés, szívinfarktus, öngyilkossági kísérlet stb. „Végülis nem meghatározott betegségtől függ a KH állapot, ill. a megélt jelenségek, hanem a halálközeliség objektív és szubjektív megélésétől“- mondja a pszichiáter. Tanulmányában abból a szempontból vizsgálta meg a beszámolókat, hogy az élményesek mit éltek meg leggyakrabban.
Eszerint a jelenséget megélők 89%-a nyugalmat, békét vagy jó közérzetett jelzett, 77 %- a „erős fényt“ is tapasztalt. Azt a helyzetet, hogy a tudatuk a testükön kívül van és pl. fenntről nézik saját testüket, a megélők 61%-a jelezte. Alagútélményről 47% tudósított, élete eseményeinek filmszerűen való lefutását 30% említette. Egyesek -a testenkívüli állapot után - pánikhelyzetbe kerülnek, amit „pokoli környezetnek“ neveztek. Ekkor fenyegető hangokat és erőket észlelnek. Ezek az észlelések azonban nem tekinthetők álmoknak. Általában, a KH állapotott nem szabad összetéveszteni az álommal– sem a kómás állapottal- mondja Schröter-Kunhardt. Az álomban mindenki saját egyéni tapasztalatait dolgozza fel, egyéni és igen különböző álomképek kiséretében.
Ezzel szemben a halálközeli állapotokban figyelemre méltó, hogy az azt megélők megközelítőleg egyforma tipusú képeket írnak le és hasonló tapasztalatokról beszélnek. Nem játszik szerepet, hogy az élményes fiatal vagy öreg, hívő vagy ateista. Nem érdekes, hogy milyen nemzetiségű, mi a végzettsége vagy a neme - ezek nem befolyásolják, hogy fellép-e a KH-észlelés, és hogy az milyen tartalmú.
Ennek ellenére, Schröter-Kunhardt szerint: a közös alapelemek - mint a fényjelenség, az alagútélmény és a látott tájak - a vallási környezetnek vagy a kultúrkörnek felelnek meg. Így például a KH állapotban egy buddhista szerzetes lótuszvirágos kertet lát, míg európaiak és amerikaiak paradicsomi környezetről számolnak be. Ugyanakkor annak nincs jelentősége, hogy az élményes hallott-e már erről az jelenségről, vagy sem. Mint azt a pszichiáter esetgyüjtéséből megtudjuk, gyermekek, akik még sohasem hallottak a jelenségről – hasonló élményről számolnak be, mint a felnőttek.
Hogy mi a KH élmény kiváltója, hogyan működik, milyen agyi mechanizmusok hatnak, hogy az agy képeket tudjon létrehozni, az „lényegében ismeretlen“ - mondja Schröter-Kunhardt. Sokféle magyarázat ismert, de egyik sem tudja a KH állapotot teljeskörűen megmagyarázni. Nem lehet azt mondani, hogy pl. a KH-észlelés egy pszichózis, mert felléphet úgy pszichésen egészséges, mint idegbeteg embernél is. A HKÉ-nél hiányzik a pszichotikusok zavaros gondolkodása, a hirtelen érzelmi hullámok, a félelem és a boldogság érzés gyors változásai.
A pszichés betegek HK élményét egyértelműen meg lehet különböztetni, pszichopatalogikus élményeiktől, mert azok formailag és tartalmilag jelentősen eltérnek.
A heidelbergi pszichiáter szerint ugyanakkor a HKÉ-k kétségtelenül disszociatív teljesítmények, védik az Én-t a halálközeli veszélyezettség esetén fellépő erős fájdalmak és a szervezet szétzilálása ellen. Ezt a disszociációt az időérzékelés megváltozása és a szokásos agyi tevékenység megszünése, de ugyanakkor a rendszerint elfojtott pszichikai tevékenység előtérbe kerülése jellemzi. A halálközeli élmény nem lehet egy reakció a halál elhárításásra, mert valójában senki sem menekül olyan esemény elemzésébe, amely félelmeket kelt.
Ellenkezőleg, annak megfigyelése, hogy az ember tudata eltávolodott a testéből , sőt annak megpillantása, hogy teste életveszélyben van: még nagyobb félelmet kell, hogy ébresszen, mint a KH állapotot előidéző pl. baleset vagy a műtéti beavatkozás tudata. A leirások szerint inkább a közelgő halál elfogadása – és nem annak félelemmelteli elutasítása – az, ami a halálközeli állapotot indukálja. Számos esetben a negatív érzületek - mint pl. a félelem - szakítják meg a HK észlelés folyamatát. Ilyenkor a tudat elfolytása, az öntudatlan állapot az egyetlen archaikus elhárító mechanizmus, amely megoldja a helyzetet.
Schröter-Kunhardt szerint a KH-ban megfigyelt univerzális elemek arra mutatnak, hogy a HKÉ nem a szubjektiv vágygondolkodás terméke, mert az sokkal szerteágazóbb változatokat eredményezne. Sőt a HKÁ megélés elemei, a régóta ismert, u.n. misztikus megtapasztalások egyes részelemeit is tartalmazzák: mint az egységélmény, a tér és idő transzcendenciája, mély érzések, a szentség érzése az élmény objektivitásának/ realitásának érzékelése, egyes jelenségek leírhatatlansága, képtelenségek (paradoxia), továbbá az irányultság és a magatartásforma megváltozása. Így azt is mondhatnánk, hogy ezidőszerint a HK-élmények a leggyakrabban előforduló misztikus-vallásos tapasztalások.
A halálközeli tapasztalások megváltoztatják a világnézetet. Schröter-Kunhardt szerint egyetemessége azt is jelenti, hogy a HKÉ elhatárolható a hallucinációtól. A hallucinációk ugyanis mindig teljesen egyéniek.
Az agyi hypoxia sem magyarázat a HK-élményekre. A hypoxia, hyperkapnia, ANOXIA?? (oxigénhiány ill. oxigéndúsulás???) gyakran koncentrációs, döntésképtelenségi és emlékezetzavarokat, továbbá illuziókat és teljesen egyéni hallucinációkat válthat ki, és csak nagyon ritkán HK-élményeket.
Elképzelhetetlen, hogy éppen a hypoxia lenne felelős, sőt segitené elő az u.n. életfilm jelenséget, amely egy óriási anyagot feldolgozó agyi csúcsteljesítménynek tekinthető- mondja Schröter-Kunhardt. Továbbá, számos olyan eset is ismert, ahol a normális szintű oxigén és széndioxid szint mellett állt be a KH, így hypoxia/hyperkapnia sem állhatott elő.
Ugyanakkor testi hallucinogenek, mint Dimethyltryptamin vagy Andandamide, amelyek a testi cannabis- receptorokkal kapcsolódnak – részt vehetnek a KH alatt előforduló képek létrehozásában. Kisérletileg kimutatták, hogy a résztvevők 80%-a az első fokozatú hallucinogének, mint pl. az LSD, Cannabis és Ketamin hatására a KH elemeit váltották ki. Feltehetően az endorfinok biztosították a fájdalommentességet a KH ideje alatt. Az endorfinok azonban nem tudnak képeket indukálni.
A holland arnheimi Rijnstate kórház szívsebésze, Pim van Lommel társaival tanulmányt írt a KH állapotról amit a Lancet folyóirat jelentetett meg (The Lancet, Vol 358, December 15, 2001, 2039–2044).
Lommel és munkatársai 344 pácienst kérdeztek meg ujraélesztésük után. Rögzitették és kiértékelték a páciensek korát, nemét, gyógyszerezését és diagnózist. Az ujraélesztettek 18%-a jelezte, hogy a HKÉ-kre tipikus képeket láttak. Megállapították, hogy a betegség illetve a gyógyszerelés nem hozható kapcsolatba a látott képekkel. 2 és 8 évvel az eset után kérdőivekkel felmérték, hogyan alakult az élményesek életvitele.
Ezt összehasonlították azon ujraélesztett betegek beszámolójával, akik nem éltek meg HKÉ-t.
Az eredmény: a HK-élmény erős személyiségváltozást idéz elő. Schröter-Kunhardtnak is hasonló tapasztalatai vannak.
Számos megélő értékrendje és világnézete gyökeresen megváltozott. Ekkor kezd érdeklődni a kultúrkörének megfelelő vallások iránt. A KH-t megéltek legnagyobb részénél – összehasonlítva azokkal akik nem láttak ilyen képeket – kimutathatóan erősen csökken a félelem a haláltól, de a halál utáni életről való hit szignifikánsan erősödik. Lommel szerint „Döbbenetes tény az, hogy egy pár perc megélés jelentős és tartós változást okoz az ember életében“. Ezek a változások azonban konfliktusokat váltanak ki és komoly következményekkel is járnak, mint állásváltoztatás, válás és egyéb változások az emberi kapcsolatoknál.
Schröter-Kunhardt is azon a véleményen van: „ a HKÉ megélése - szemben a könnyebb balesetekkel és betegségekkel - egy életre szóló élmény!“.
Tapasztalata szerint sokan nem mernek beszélni élményeikről, félnek, hogy nem veszik őket komolyan. Ezért javasolja, hogy, a klinikai halált megéltek esetében az orvosok és az ápolók kérdezzenek rá, hogy mit élt meg a páciensük?
Fontos, hogy a beteg által észlelt képeket és érzéseket a terapeuta ne deklarálja elsietve hallucinációnak, hanem próbálják meg együtt mélyen analizálni az esetet, mert a páciensben kialakuló új világkép igencsak nehéz feladat elé fogja állítani a megélő önértékelését és emberi kapcsolatait is.
Arne Hillienhof
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
