A hipnózis kezdetei és elfogadása

            A hipnózis minden gyógymód közül a legrégebbi. A hipnózis – ilyen vagy olyan formában – vagy háromezer éve közvetlen tapasztalatként van jelen az emberi életben. Az antropológusok szerint a hipnotikus folyamat valamilyen formája minden ismert primitív kultúra vallási és / vagy gyógyító tevékenységében fontos szerepet játszott. A törzsi sámánok, boszorkánydoktorok és különféle vallások papjai minden kultúrában felhasználták a hipnózist a gyógyításhoz és ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljenek a természet titokzatos erőivel.

A régészet és az antropológia tanúbizonysága szerint az ősi Egyiptomban több mint háromezer évvel ezelőtt alkalmazott hipnotikus eljárások igen hasonlóak voltak a maiakhoz. A régi görögök is hipnotikus technikákhoz folyamodtak, amikor kikérték az orákulumok tanácsait. Voltak „álomszentélyeik” is, ahol a templomok szüzei hipnotikus álmot bocsátottak a harcosokra és nemesekre. A hipnózis alkalmazása át- meg átszövi a hindu, perzsa és jogaisztikus kultúrákat is, főként a meditációs gyakorlatokkal kapcsolatban. Vallási és beavatási rítusaik során a primitív kultúrák tagjai ugyancsak igen gyakran idéznek elő önkívületi állapotot. Számos indián törzsnél a fiatal harcos - hosszas rituális előkészületek után – különvonul, és hipnotikus állapotba hozza önmagát. Az a célja, hogy hipnotikus látomása legyen, vagy állombeli kapcsolatba kerüljön az istenekkel, és ennek létrejötte jelzi, hogy megérett a felnőttkorra.

A Biblia Ó – és Újtestamentuma egyaránt tele van „szent szavakkal” vagy kézrátétellel gyógyító próféták csodás történeteivel, és lényegében mindként eljárás hipnotikus technikának tekinthető. A középkorban az érintéssel és imával való gyógyítás a papok és királyok egyik fő feladatává lett. A „doktorok” Európa-szerte bibliai módszerrel, imával és kézrátétellel gyógyították a betegeket.

A tizennegyedik században egészen elszaporodtak a gyógyítok és különféle kuruzslók, akik mind hipnotikus módszerekre alapozták tevékenységüket. Az a katolikus kit, hogy a betegséget és járványokat gonosz szellemek okozzák, oda vezetet, hogy a legkülönfélébb bajokat gyakorta ördögűzéssel és szellemidézéssel „kezelték”, amelyek lényegüket tekintve nagy erejű hipnotikus technikák.

A tizenötödik század vége felé kezdett elterjedni az az elképzelés, hogy az ember sorsát (és bajait) égitestek mágneses kisugárzása határozza meg. Úgy gondolták, hogy a világegyetem csupa mágneses erő. A hipnotikus állapotokat is mágnesesség hozza létre, és a mágnesnek hozzáértő alkalmazásával minden betegség gyógyítható.

Ez volt az a kiindulópont, ahonnan Franz Mesmer kifejlesztette a maga elméletét az „állati magnetizmusról”. A tizennyolcadik század végén ennek az „új elméletnek” rengeteg követője támadt. Az orvostörténet Mesmer munkásságát tekinti a választóvonalnak a hipnózis tudomány előtti és tudományos alkalmazása között. Úgy tartják, Mesmer volt az első, aki felismerte a módszeres szuggesztió jelentőségét. A hipnotizőr (gyógyító) és páciense közti kapcsolat bizonyos lényeges vonásait is ő fedezte fel elsőként.

1814-ben Párizsba érkezett egy Faria abbé nevezetű indiai orvos – pap, aki az egész világot megdöbbentette azzal, hogy több mint ötezer embert hipnotizált. Munkájának igazi jelentősége azonban abban állt, hogy tagadta a mágnesesség szerepét a gyógyulásban. Ehelyett lélektani okokkal magyarázta, és főként a páciens és gyógyító közös hitének és együttműködésének tulajdonította eredményességét. Faria alapvető hipnóziselmélete a mai napig helytálló.

Indiában az 1800-as évek derekán James Esdaile skót sebész több ezer műtétnél alkalmazta a mesmerizmust. Ezek közül több száz volt az olyan komoly sebészeti beavatkozás, melynél a „normális” halálozási arányszámnak ötven százalék körül kellet volna lennie. A mesmerizált betegeknél ez az arányszám alig öt százalék volt.

A tizenkilencedik század második felében James Braid felülvizsgálta Mesmer munkásságát, és új nevet adott a jelenségnek: az „alvást” jelentő ógörög szó (hüpnósis) után hipnózisnak nevezte el. Fariához hasonlóan Braid is a lélektan területén kereste s hipnózis forrását, nem pedig a fizikai mágnesességben. Nem sokkal később egy Jean Martin Charchot nevű kiváló francia ideggyógyász, aki tudományosabban vizsgálta a hisztériát, mint Mesmer, szoros összefüggést vélt felfedezni a hipnózis hatása és a hisztériás tünetek enyhülése között. Sajnos annyiban hibát követett el, hogy feltételezte: csak hisztériás személyeket lehet hipnotizálni. Ám a franciaországi Nancyi Iskola kutatói már megtették a következő lépést. Ők tágabb nézőpontból vizsgálták a szuggesztibilitást, és ennek révén jelentős gyakorlati sikert értek el a hisztéria gyógyítása területén is.

E kutatók egyike egy francia vidéki orvos, Jacques Liebeault volt, akit az orvostörténészek egy része a szuggesztív gyógymódok igazi megalapítójának tart. Liebeault nem akart köznevetség tárgyává lenni, ezért betegeinek felajánlotta, hogy válasszanak: vagy hagyományos módszerekkel kezeli őket a szokásos tiszteletdíjért, vagy pedig hipnózissal – ingyen. Komoly, önfeláldozó munkájával más ismert gyakorló orvosok figyelmét és támogatását is elnyerte, olyanokét, akik ha nincs Liebeault, alighanem a hipnózis ellenfelei maradtak volna. Liebeault tizenkétezernél is több beteget kezelt Nancyban, és számos olyan alkalmazási módot dolgozott ki, amelyek bekerültek a modern pszichoterápia alapjai közé. A Nancyi Iskola munkájának egyik legjelentősebb elméleti eredménye az a felismerés volt, hogy szuggesztió és arra való fogékonyság – a szuggesztibilitás – a mindennapi lét közönséges része. Szinte minden normális ember hipnotizálható, maga a jelenség pedig természetes és egészséges.

A hipnózis az 1880-as évek végén vált tudományos körök által is elismert tudományos technikává. A híres orvos, Hippolyte Bernheim látogatást tett a Nancyi Iskolában, majd kiadta De La Suggestion című könyvét, mely a szuggesztiót tekinti minden hipnotikus jelenség alapjának. Bernheim nagy tekintélyének köszönhető, hogy sok tudós gyorsan felülvizsgálta a hipnózissal kapcsolatos addigi nézeteit. Világszerte egyre inkább teret hódított a felfogás, hogy valóban értékes dologról van szó.

Ekkortájt egy fiatal osztrák fiziológus érdeklődése is felébredt a hipnózis iránt. Sigmund Freudnak hívták. Charcot párizsi klinikáján találkozott először a hipnózissal, és amit látott, elegendő hatással volt rá ahhoz, hogy maga is alkalmazni kezdje. Később azonban abbahagyta, és a saját szabad asszociációs technikájával váltotta fel. Ennek részben Freud tekintélyelvű beállítottsága volt az oka, amely ellentmondott a gyógyító és a beteg közti együttműködés szellemének. Emiatt gyakran erőteljes ellenállásba ütközött a betegek részéről, amikor igénybe akarta venni a hipnózis eszközét. Végül is másokra maradt, hogy tovább vizsgálják, miként lehet a legjobban felhasználni ezt a nagy jelentőségű gyógymódot a pszichológia és a pszichoterápia gyorsan bővülő területein. Sőt, a hipnózis ismét rossz hírbe keveredett egy kissé, csupáncsak mert a Mester elutasította.

Mindezek ellenére a tudóstársadalom érdeklődése a hipnózis iránt nőttön-nőtt, ahogyan szaporodtak a valódi értékére utaló bizonyítékok. A modern hipnózis talán legjelentősebb alakja Milton Erickson. Ő saját módszert fejlesztett ki, amelyben nem szerepelt semmiféle állandó szertartás a hipnotikus állapot előidézésére,  viszont a központjában a „transz” szó állt. A legújabb időkben azonban az Erickson elveit alkalmazó orvosdoktorok lemondtak a „transz” kifejezés használatáról annak mellékzöngéi miatt, és jóval semlegesebb „relaxáció” szakkifejezésre tértek át.

Nagyot nőtt a hipnózis tekintélye a két világháború alatt, amikor kiderült, milyen sikeresen lehet gyógyítani vele a harctéri sokkot és a katonák más emocionális problémáit. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1955-ben a Brit Orvosszövetség jóváhagyta a hipnózis bevezetését az orvosegyetemi oktatásba. Az Amerikai Orvosszövetség is hamarosan követte a példát. 1958-ban a nagy tekintélyű Amerikai Pszichológiai Egyesülés ennél is továbbment, és önálló orvosi szakágnak minősítette a hipnózist, amelyhez külön szakvizsgabizottságot rendelt. Azóta a pszichológusokon kívül egyre több hagyományos képzettségű orvos és fogorvos használja a hipnózist a maga praxisában.